Mint oly sok városnak, Pestnek is volt és van városfala, nem is egy, hanem kettő. Igaz, már csak nyomokban fellelhető maradványokkal találkozhatunk. Kevesen ismerjük és bár korábban is volt már „várfal sétánk”, úgy gondoltuk, érdemes újra nyomozásba kezdeni klubtagjainkkal. Nap mint nap elmegyünk mellette, tövéből — néhol ráépítve — házak, paloták, sora nőtt ki az idők folyamán, pl. a Nemzeti Múzeum épülete is. A török ellen nemigen töltött be szerepet, de segített a járványok leküzdésében (karantén) és vámhatárként is tekintettek rá eleink. Később az épületek támasztó falaként vagy alapként hasznosították. A régészek szerint 6m magas, 2m széles volt, vizesárok vette körül, 3 kijárata volt, a Hatvani kapu (Astoria), A Váci kapu (Váci utca eleje), illetve a Kecskeméti kapu (Kecskeméti utca) és kb. 2,2km hosszúságban vette körül a régi Pestet. Sétálunk egy nagyot a nyomvonalán, színes történeteket hallunk Csapó Csaba sétavezetőnktől és megvitatjuk, hogy összekötötte vagy inkább elválasztotta a fal két oldalán élőket. (Programunk szervesen kapcsolódik többi, fővárosunk kultúrtörténeti ismereteket feldolgozó budapesti sétáinkhoz, pl. a két héttel ezelőtti Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban látottakhoz, hallottakhoz.)
Találkozó: 10:00 órakor a Bástya parkban, a Veres Pálné utca és a Bástya utca sarkán
Részvételi díj: klubtagoknak 2000 Ft (vagy a helyszínen érvényesítendő a Budapest-bérlet), nem klubtag vendégnek 4000 Ft szervezési díj fizetendő + ugyancsak előre fizetendő a vezetés díja 2500 Ft
Jelentkezés lezárva
Külön fizetendő költségek
Tájékoztató a Barátság Klub programjaihoz
Klubtagsági
Hírlevél