Kulturális kirándulások

Budapesti séta — Rumbach zsinagóga

2022. október 27. csütörtök

  

A Rumbach utcai zsinagóga az európai zsinagóga-építészet kiemelkedő példája. A leghíresebb bécsi szecessziós építész, Otto Wagner tervei alapján épült 1874-ben. Hogy kerül ide, a pesti belvárosba ez a szép zsidó templom, melynek közelében két másik zsinagóga is áll? Helyi vezetőnk feltárja előttünk a múltat, megismerjük az építés körülményeit, a felújítás részleteit és bemutatja a zsinagógát mint szakrális teret. Elöljáróban, mint ismeretes, a pesti zsidóság hitéleti szempontból az 1860-as évek végére három önálló irányzatra szakadt, a több évezredes hagyományokhoz ragaszkodó ortodoxiára, bizonyos XIX. századi újításokat elfogadó, de a vallási hagyományokat értékként megtartó status quo ante irányzatra és az újításokat a korszellem szükséges következményének tartó neológiára. A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga a status quo ante (maradjon úgy, mint korábban) szellemében épült, bizánci és mór stílusjegyeket hordoz, a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel. A korszak legmodernebb, vasszerkezetes építési technikájának köszönhetően a Rumbach-zsinagóga modern, könnyed, légies építmény. lett, a mostani felújítás eredménye igazán szemet gyönyörködtető. A mesésen keleties hangulatú zsinagógában a vallás és a kultúra méltó otthonra talált. Tartson velünk, ismerjük meg együtt a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát!

Találkozó: 09:45 órakor a zsinagóga bejárata előtt. Cím: 1074 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11-13.

Részvételi díj klubtagoknak 1200 Ft (vagy a helyszínen érvényesítendő a sétabérlet), nem klubtag vendégnek 1500 Ft szervezési díj + belépő vezetéssel teljes árú 4000 Ft, nyugdíjasoknak 2000 Ft.  Csoportunk létszáma maximum 20 fő. A zsinagógába belépés kulturált öltözetben, férfiak részére fejfedő kötelező. (Ha nincs, a helyszínen vásárolható.) Rövidített link: https://tinyurl.hu/Wgzd


Jelentkezés lezárva

enlightened Tájékoztató a Barátság Klub programjaihoz