Kulturális kirándulások

Egy nap Vácon, a látnivalók bűvöletében

2023. november 24. péntek

 

Ha Budapesthez közel szeretnénk egy tartalmas napot eltölteni, nem biztos, hogy Vác elsőként jutna eszünkbe, pedig a 18-21. századból rendkívül tartalmas kulturális lehetőségekkel rendelkezik. Sétánk során helyi tárlatvezetésen megismerjük a klasszicizáló, barokk stílusú püspöki palotát, az Egyházművészeti Gyűjteményt, majd a domonkos rendi szerzeteseknek épült ún. Fehérek templomába látogatunk. Magyarországon egyedülálló az egyik középkori épület alagsorában elhelyezett Memento Mori kiállítás, mely a 18-19. századi temetkezési szokásokról szól és az 1996-ban előkerült váci „múmiák” kiállítóhelye is egyben. A következő állomásunkon a Sajdik Ferenc karikatúráiból rendezett kiállításon sétálunk körbe. A művész úr az "atyja" a Nagy Ho-Ho-Horgász, Pom-Pom és Gombóc Artúr figuráinak, ceruzájának könnyed vonalai mindannyiunkat jókedvre derítenek. Most sem hagyjuk ki szokásos Duna-parti sétánkat és az adventi díszben tündöklő barokk Fő teret. Városnéző sétánkon a nagyobb kiállítások mellett számos információ hangzik majd el Vác és jelentősebb épületeinek történetéről, vagy pl. arról, hogyan kerültek Vác közterületeire a mindenki által ismert Kolodkó Mihály miniszobrai.

Utazás közösen vonattal, Csapó Csaba idegenvezetőnkkel.

Találkozó: 08:50-kor a Nyugati pályaudvaron, a váci vonat indulásának peronján. A vonat 09:08-kor indul. Vonatjegyéről mindenki maga gondoskodik, az életkor igazolásához személyi igazolvány szükséges! Fontos! A Vác-Szob vonattal utazunk, a "Z" jelű zónázóval, mely általában a Westend felé eső oldalon a 4. vagy 5. vágányról szokott indulni.

Megrendeléskor fizetendő szervezési díj klubtagoknak 1200 Ft (vagy a helyszínen érvényesítendő a sétabérlet) + a program díja 1500 Ft. Helyszínen fizetendők a belépők, tárlatvezetések díjai, melyekre előzetes tájékodásunk szerint teljes áron 7000 Ft, 62 év felettiek (70 év felettieknek is) 4500 Ft lesz.

enlightened Tájékoztató a Barátság Klub programjaihoz