Kulturális kirándulások

Felvidéki mustra — Divény, Gács és Kékkő várkastélyai

2026. május 9. szombat

Gács (Novohrad) posztógyártásáról és Csontváry-Kosztka Tivadar kötődéséről híres. A falu fölé emelkedő Forgách-kastély sarokbástyás, impozáns épület, mely manapság kastélyszállóként várja vendégeit. A hely története Csák Mátéig nyúlik vissza az időben, viharos időszak után került a Losonci család birtokába. Losonczi István főispánt 1552-ben a törökök ölték meg, vagyonát pedig leánya, Losonczi Anna, Balassi Bálint reménytelen szerelme örökölte. A fiatal nő később Forgách Zsigmondhoz ment feleségül, aki több megye főispánjaként a magyar arisztokrácia befolyásos alakja volt. A romokból az 1600-as évek elején reneszánsz várkastélyt épített  – ezzel kezdődött meg a Forgách család 350 éves gácsi tündöklése. Barokk stílusúra gróg Forgách János alakíttatta át az 1800-as évek közepén Mayerhofer András építész közreműködésével, akinek neve fémjelzi a gödöllői, péceli kastélyokat, a pozsonyi Grassalkovich-palotát. A kapuhoz kőoroszlánok vezetnek, a homlokzaton Forgách- és Grassalkovich-címerek, a dísztermet pedig háromkarú lépcsősor és mitológiai freskók  díszítik. Hatalmas ősfás parkjában szobrok, nyáron fürsére is alkalmas csónakázótó szolgálja a pihenést. Divény (Divin) — Egykoron a Balassa család tulajdonát képező 13. századi várrom a környék impozáns látványa. A várhegy alatti reneszánsz kastély építését 1670-ben Balassa Imre rablólovag kezdte el, majd 1945-ig a Zichy István gróf családja lakta. Néhány éve nagyon szépen felújították, megtekintésre érdemes múzeummá alakították, udvarán hangulatos miliőt teremtettek, háttérben az üdítően szép tájjal. Felvidéki kirándulásunk harmadik ékessége Kékkő (Modrý Kameň), a Balassik (Balassák) ősi fészke. A vár régi architektúrájának helyreállítása még várat magára, a kastély kiállítása a Balassi család történetét dolgozza föl. Az épület különleges „lakója” a Bábművészeti Kultúrák és Játékok Múzeuma, melynek megtekintése kedves színfoltja lesz napunknak. A Felvidék májusi hangulatában megmártózva, magyar vonatkozású történelmi helyekről szerzett ismeretekkel gazdagodva az esti órákban térünk vissza az autóbuszunkkal Budapestre.

Találkozó: 06:45 ;   Indulás: 07:00 órakor 1146 Bp., Dózsa György út 1. 

Részvételi díj: 20 400 Ft (klubtaggal együtt utazó vendégnek)

Klubtagnak: 17 400 Ft

  

Külön fizetendő költségek  enlightenedTájékoztató a Barátság Klub programjaihoz
Klubtagsági mailHírlevél  Térkép