Kulturális kirándulások

Gödöllő és a Sissi-kiállítás adventi hangulatban

2023. december 5. kedd

Mostani gödöllői kiruccanásunk kihagyhatatlan program azoknak is, akik egyébként már jártak a kastélyban. Egészen különleges élményben lesz részük klubtagjainknak! Azon túlmenően, hogy ez a kiállítás Európában először Gödöllőn látható, külön megtiszteltetés számunkra, hogy Erzsébet királyné schönbrunni személyes tárgyaiból Ausztriában összeállított kiállítás legértékesebb darabjait Papházi János osztályvezető, a kiállítás kurátora mutatja be csoportunknak. Helyi vezető kalauzolásával megismerjük egyik legszebb kastélyunk állandó kiállítását, megcsodáljuk a kastély és a park adventi díszítését, az 1870-ben épült kétszárnyú pálmaházat. Egy kis szabadidő keretében lehetőséget biztosítunk egy kis finomság  elfogyasztására, valamint az épületből kilépve a mesés hangulatú, már 24 éve működő Karácsonyház megtekintésére. Közösen elsétálunk az egykori Királyi Váróba, ahol történész idegenvezetőnk, Csapó Csaba mesél korábbi kutatásairól, Ferenc József és Erzsébet királyné magyarországi utazásairól.

Találkozó: 08:45 órakor az Örs vezér téren a Gödöllőre induló HÉV-nél. Indul 09:03 perckor, Gödöllőn a Szabadság térre érkezik 09:45 órakor.

Megrendeléskor fizetendő szervezési díj klubtagoknak 1200 Ft (vagy a helyszínen érvényesítendő a sétabérlet) + a program ára előre megváltott belépőjeggyel, a kastélyban biztosított tárlatvezetéssel, idegenvezetéssel  teljes árú 11.000,- Ft, 62 éves kor felett 8000,- Ft

  várólistára. (Ha szabadul fel helyünk, értesítjük.)

enlightened Tájékoztató a Barátság Klub programjaihoz